Kocsmatúra

A nevem Krisz. A Kocsmatúra Kezdeményezés egyik alapítója vagyok. Eddig mindenki, aki hallott rólunk azt mondta, hogy nem vagyunk normálisak. Egyáltalán hogy jutott eszünkbe ez a hülyeség? Nos, erre a kérdésre a választ a múltban kell keresni. Most visszapörgetjük az idő kerekét egy pár évvel, amikor az alkoholtolerancia szintünk még nem egy hamburgi dokkmunkáséval vetekedett.

„Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.” – hoppá ez nem az. „Alfa bázis, itt a Tolerance tartályhajó, megsérült a plazmapajzs generátor” – ez megint nem stimmel. Nyomok már egy rewind gombot. Tehát akkor 2005-öt írunk, Harának elkezdtek hiányozni a sörözgetések, néhány feles tömény - ekkor még nem volt előkelő helyen a májtranszplantációs listán, sőt rajta sem volt - így hát, elkezdett embereket toborozni. Hát mondanom se kell igen kevés sikerrel. Meglepő? Nem hinném, mivel ekkor még egyáltalán nem voltunk nagy ivók. Azért csak sikerült meggyőznie valakit, nem mást mint Ivánt, aki az érettségi után kicsit hanyagolta a társaságunkat. Ment mendegélt a két fiú Debrecen havas útjain, mikor is a Gösserhez (RIP) értek. Itt adott volt minden Hara májának amortizálásához, ráadásul messze sem volt otthonról. Teltek múltak a hetek és Hara nem adta fel az emberek toborzását, minden héten volt legalább egy 2 perces vitánk, hogy miért nem megyek. Így ment ez egészen 2005 tavaszáig amikor is csatlakozott Kelly hozzájuk. Mivel Kelly nem szerette a Gössert (RIP), ezért új helyet kellett keresni. Nyakukba vették a várost és új törzshely után néztek.
Érdekes, már itt megfigyelhető egy túrakezdemény kialakulása! „Merre menjünk?” - vetődött fel a kérdés a srácokban. Ez mindig nehéz kérdés, egyetlen biztos dolog csak az volt, hogy először a bal láb aztán a jobb, a jobb után meg a bal, indulás! Talán a Sors akarta így vagy Hara mája ösztönösen tudta az utat - ezt már sohasem fogjuk megtudni - de a Centes Kiskocsmába tévedtek!



Hara ekkoriban vagy nagyon tele volt pénzzel vagy nagyon kevés kellett neki, hogy berúgjon mint a csacsi, mivel Jägereztek meg söröztek Ivánnal. Természetesen ez csak addig tartott, amíg Kelly nem csatlakozott hozzájuk, ő ugyanis komoly ellenérzéseket táplál a sokak által oly nagyon kedvelt gyógyszer ízű Jäger iránt. „De akkor mit igyunk?” – villámlott be a kérdés a fejükbe. Mint ahogy az elején már említettem, ekkor még nem voltunk nagy ivók, de természetesen már egészen korrekt történetünk volt az etillel. Szóval whisky kilőve, vodka soha többet, a szilveszteri Metaxa szó szerinti vakító hatása még ott motoszkált Kelly fejében, ezért nem volt nehéz a döntés: rumot ide! Bizony ám, a matrózok itala. Talán onnan kaphatta ezt a nevet, hogy ember meg nem inná azt az italt, ha nem egy hajón hánykolódna az óceán közepén.
Teltek múltak a hetek, a Centes lett a srácok törzshelye. Csütörtökön ill. pénteken már várták őket, a „rumosokat”. Rajtam kívül szerintem még sokan vannak úgy vele, hogy hihetetlenül lusták felállni az asztaltól, hogy kérjék a következő italt. Nos, Kellyék is így voltak vele, ezért kettesével kezdték kérni a köröket. A pultos nő egyszer megunva a sok mosogatást egy decis pohárba töltötte a két kört. Nos ez a ravasz terv dilemma elé állította az akkorra 2 főre fogyatkozott csapatot: „Ezt így most hogy igyuk meg?”. Egymás után két adagban időt hagyva szinte elviselhetetlen, egyben meg sok. Történetünk fordulópontjához értünk: Kellyék úgy döntöttek, hogy egyszerre legurítják!
Ami először még csak 4es bontásban ment az később 3as majd feles bontásban ömlött le torkukon. Edződtek alkoholizáló szerveik, Hara mája egyre jobban dagadt, az először még elérhetetlen távolságokban lévő 3 kör lassacskán általánossá vált, akárcsak az is, hogy Iván egyre kevesebbszer csatlakozott hozzájuk.
Szerintem nagyon kevesen vannak, akik a mindennapok viszontagságai közepette nem mondtak még olyat, hogy „Na most aztán innom kell valamit!”. Én is pontosan így csattantam fel egyik pénteken, a még mindig makacsul kitartó Harának így nem volt nehéz rábeszélnie, hogy tartsak velük. Út közben felhívtuk Bugyit, akiről tudtuk, hogy soha semmilyen körülmények között nem utasítana vissza egy kis alkoholt. Na jó ez egy kicsit túlzás, ha a GOLFOT kell vezetnie, vagy ha a GOLFRÓL van szó akkor igen. Tehát immáron négyen voltunk és megcéloztuk a Centest. Hamar kiderült, hogy tehetséges vagyok, én voltam az egyetlen aki egy húzásra le tudta nyomni a deci rumot, ráadásul akkor voltam először a Centesben. Remekül éreztem magam és innentől állandó tag lettem!

Teltek múltak hetek, a péntek egyenlővé vált a Centessel. Törzsvendégek lettünk, olyannyira, hogy a pultos nő miközben a RUNDÓ-s üvegből töltötte ki a rumot, figyelmeztetett minket, hogy ő ezt a helyünkben nem inná meg. Mi viszont megittuk és ezáltal edzetté váltunk, rum folyt az ereinkben! Néha velünk tartottak mások is, Fazbyt egyre gyakrabban sikerült elszakítani a könyvek mellől és Rocko is néha megivott egy-két kört a régi cimboráival. 3-4 köröket ittunk, amelyeknek különböző következményei lettek a szokásos emlékezetkiesés ill. a kis Vuk látogatása mellett, melyek nagy részére egyáltalán nem vagyunk büszkék, de megesik, hogy Etil bácsi átveszi a kormányt és tehetetlenek vagyunk. Az ártatlan csínytevések közé tartozik a Concaból ellopott papírtörlővel bebugyolált Kölcsey szobor, Bugyi halálugrása a trafik tetejéről, tescos kocsi a hirdetőtábla tetején és végül de nem utolsó sorban Fazby afférja Szabó Lőrinccel, aki ravasz módon szobornak álcázva magát alányúlt. Ezek egyre jobban összekovácsolták a csapatot és egyre lelkesebbé tettek minket, a Centes pedig a Mi Origónkká vált. Nyár végén az egyik utunk során az Origóba kitaláltunk egy küldetést: bejárni Debrecen összes kocsmáját, mindenhol inni egy felest és irány a következő!
Rengeteg ilyen küldetést tűztünk ki magunknak, például a Kölcsey szobrot mikulásruhával felöltöztetni és az ölébe ülve ajándékokat kívánni, de egyik se valósult meg. Így 2006 novemberében izgatottan indultunk el négyen (Krisz, Bugyi, Hara, Kelly) az István utcán feltérképezni a várost.

Most jönne, hogy itt a vége fuss el véle, de még közel sincs vége! Járjuk a várost, felfedezzük a kocsmákat és megosztjuk az olvasókkal ezen a remek oldalon! Viszont remélem, hogy boldogan élünk míg meg nem halunk (majd pár évszázad múlva)!

Kerüld a másnaposságot, maradj részeg!

Miről is van szó?


A kocsmatúra egy 2006 nyár végén-ősz elején elindult folyamat. Célunk, hogy képet kapjunk Debrecen kocsmáinak nagy részéről és erről a kocsmázók részére érdemi információkat közvetítsünk.
Kocsmatúra folyamatai

Első lépésben a kocsmák felkeresése történik meg. Általában pénteken szokott ez megtörténni, de nem ritka hogy szombatra halasztódik. Még a héten eldöntjük az útvonalat, amibe reménykedünk, hogy elég kocsmát fog tartalmazni. Az adott napon este 7kor gyülekezünk a Nagytemplom előtt. Bár mostanában már volt hogy ez az időpont 6ra módosult, mivel a bérház kocsmák nagyrésze 9-10 óra körül zár. Tehát elindulunk az adott útvonalon és minden utunkba eső kocsmába betérünk egy felesre. Bent leértékeljük a kocsmát (belső, külső, hangulat...). Ez körübelül 10 maximum 15 percet vesz igénybe. Időzésre nincs lehetőség mivel nagyon sietni kell hogy meglegyen a napi átlag kocsma (ez min.10 de volt már 14 is). Éjjel 1 óránál sose tudunk tovább kocsmázni mert bezár a nagyrészük. Ezután vagy beülünk valamelyik non-stop kocsmába vagy elmegyünk bulizni.

Második lépés a kitöltött értékelő lapok begépelése. Ezután feltöltjük őket a honlapra, betöltjük a táblázatokat, képeket hozzá.

Harmadik lépésbe pedig reménykedünk, hogy bárkit is érdekel ez a sok információ amit mi összegyűjtöttünk.

Remélem sikerült felvilágosítani mindenkit arról, hogy miről is szól ez a weboldal!

Mindenkinek kellemes időtöltést kíván a Kocsmatúra csapata!